2013. december 9., hétfő

Kis karácsonyi ajándékdoboz

Továbbra is a dobozos bejegyzések a legnépszerűbben az írásaim közül, így hát itt egy újabb, hogy legyen miből válogatni. A sablon pont egy A4-es lapra kinyomtatható.
Sablon
  1. Fehér géppapírra kinyomtatom a sablont, az egybefüggő vonalak mentén kivágom. Az alsó rész maga a doboz, a felső részen látható hullámos négyzet pedig a fedőlap. Ha valakinek van vágógépe és 'fancy frames' vágósablonja, akkor azzal vágja, ha nincs, akkor ezt sablont használja.
  2. Összállítom a doboz testét. Ehhez a szaggatott vonalak mentén behajtogatom, majd a kis fülecskéket összeragasztom. Nem túl stabil a kis doboz, de a tetejét még úgyis megerősítem.

  3. Doboz test
  4. Karácsonyi mintás kartonból kivágok két hullámos négyzetet vágósablonnal. Ahogy fentebb írtam, ha nincs ilyen otthon, akkor a kinyomtatott sablont kell kivágni, azt kartonlapon kétszer körberajzolni és ollóval kivágni azt is. Így korlátlan mennyiségben sokszorosítható.
  5. A mintás kartont felragasztom a doboz aljára és tetejére. 
  6. Kész is, ennyi volt az egész. Lehet benne bonbont, ékszert, csokit, bármilyen apróságot ajándékozni. 
  7. A végén még átkötöm aranyfonállal.
Doboz
Doboz
Doboz átkötve

2013. december 8., vasárnap

Ragasztott jegyzetfüzet

A papírmaradványok újrahasznosításának, és a jegyzetfüzet készítésének újabb módozata következik, ezúttal nem kapoccsal, mint ahogy az előző bejegyzésben írtam, hanem ragasztóval.
Hozzávalók:
  • sok fehér lap (géppapír vastagságú) 
  • mintás karton vagy scrapbook papír 
  • vastag egyszínű karton
  • vékony egyszínű karton
  • hobby ragasztó, vagy könyvkötészeti ragasztó
  1. A fehér lapokat egyformára vágom. Ugyanekkora darabot levágok a mintás és az egyszínű kartonból is.
  2. Alulra teszem az egyszínű kartont, rá a fehér lapokat és a tetejére a mintás lapot.
  3. A papírokat jó szorosan összefogom és a tetejét egy ecset segítségével jó alaposan bekenem hobby ragasztóval. Jól áztassa át a lapok tetejét a ragasztó, mert ez fogja össze a papírokat. A hobby ragasztó száradás után nem teljesen kemény, inkább gumi-szerű, így a lapokat majd könnyen le lehet tépni.

  4. Összeragacsolva
  5. Hagyom, hogy megszáradjon.
  6. Miután megszáradt, levágok egy darabot a vékony egyszínű kartonból és ráragasztom a füzetke tetejére úgy, hogy egyik oldala a mintás papírra (elejére), másik oldala a vastag egyszínű kartonra (hátuljára) ragadjon.
Előről
Hátulról

2013. december 4., szerda

Kapcsos jegyzetfüzet

Mikor papírt használok, mindig marad egy kis darab a szélén, amit sajnálok kidobni. Ezeket a maradványokat összegyűjtöm, a színeseket dekorálásra használom, a fehérekből pedig mini jegyzetfüzetet készítek.
Kell hozzá:
  • sok fehér lap (géppapír vastagságú)
  • 2 db kapocs, ezt hobby boltban lehet kapni, 70 Ft/db-ért, ami szerintem szemérmetlenül drága
  • mintás karton vagy scrapbook papír
  • vastag egyszínű karton
  1. A fehér lapokat egyformára vágom. Ugyanekkora darabot levágok a mintás és az egyszínű kartonból is.
  2. Az összes lapot kilyukasztom két helyen, mindet ugyanott.
  3. A lapokat ráfűzöm a kapcsokra. Elöl a mintás lap, középen a fehérek, hátul az egyszínű karton.
Most kimondottan karácsonyi jegyzetfüzeteket készítettem, néhány lapra karácsonyi mintát pecsételtem és néhányra karácsonyi idézetet is nyomtattam. Ajándékba lesz.
Karácsonyi jegyzetfüzetek
Ilyen belül
És ilyen

2013. december 1., vasárnap

Karácsonyi képeslapok 2013. 4.

A mai három karácsonyi képeslap mindegyikéhez használtam a vágó- és domborítógépet, egyszerűen azért, mert imádom. Ha tehetitek, és kihasználjatok, mindenképpen vegyetek egyet, ha pedig nem, akkor van más megoldás is, például domborított papír készítése tésztagéppel, vagy vehettek papírboltban, vágni pedig ollóval is lehet, igaz, nekem úgy sosem olyan szép.

  1. Hóemberes
    Az elsőnél négyzet alakú alapot csináltam fehér kartonból. Erre ragasztottam egy olyan kék kartont, amire fehér és ezüst zselés filccel hópelyheket rajzoltam. 
    A hóemberhez három különböző méretű kört vágtam, a szélüket fekete tintával öregítettem. Először a kék kartonra felragasztottam a legnagyobb kört. Erre ráragasztottam a barna papírból kivágott bot-kezeket. Ráragasztottam a középső kört, erre a piros szalagot. Ráragasztottam a legkisebb kört, legfelülre pedig a narancssárga lapból kivágott kis sárgarépa-orrot. Végül fekete filctollal megrajzoltam a szemet, szájat és gombokat.


  2. Hóember
    A második is hóemberes lett. Egy A5-ös fehér kartonlap aljára "Boldog karácsonyt!" feliratot nyomtattam. Pecsételni is lehet, de nekem nem volt olyan nyomdám, ami ide illett volna, úgyhogy  nyomtattam. Ezután ezt a lapot domborítottam a 'polka dots' nevű domborító mappámmal. A lap tetején ablakot vágtam a 'fancy frames' nevű vágósablonnal.
    Fehér kartonra hóembert nyomtattam, ezt is lehet pecsételni, ha valakinek van ilyen. Filctollal kiszíneztem.
    Szintén fehér kartonból letéptem két dombot úgy, ahogy a pop-up képeslapoknál. A tetejét sötétkék tintával öregítettem.
    A domborított lapot rátettem az alapra, és ceruzával körberajzoltam az ablakot, hogy tudjam, hol lesznek a határok. Ezután ezt a lapot félretettem.
    Először felragasztottam a hátsó dombot. Erre ráragasztottam a hóembert, majd az első dombot. Vattából apró gombócokat gyúrtam, és hóesés-szerűen felragasztgattam a lapra. A ceruzavonalakat kiradíroztam.
    Végül az egészre 3D ragasztókockákkal felragasztottam az előlapot.


Kesztyűs
Az alapötlet ennél a képeslapnál hasonló, mint az idei 1. karácsonyi lapos bejegyzés 1. lapjánál: fehér lap közepéről kiemelkedik egy karácsonyi tárgy.
Egy A5-ös fehér karton aljára 'Boldog karácsonyt!' feliratot nyomtattam. A lapot levágtam négyzet alakúra, majd a felirat alatt és fölött pöttyösre domborítottam.
Fehér kartonra kesztyűt pecsételtem (nyomtatni is lehet), piros filctollal kiszíneztem, körbevágtam. A fehér lap tetejére felragasztottam egy piros cérnából kötött masnit, a masni száraira pedig 3D ragasztókockával a két kesztyűt. Ezután a fehér lapot felragasztottam a piros, négyzet alakú alapra.

2013. november 27., szerda

Hogyan rajzoljunk pillangót

Néhány hete ismét elkezdtem rajzolgatni. Elsősorban állatkákat és mesefigurákat, valószínűleg azért, mert a gyerekeknek, akinek megmutatom, mindig nagyon tetszik, én pedig örülhetek, hogy milyen tehetséges vagyok :)
Íme két "nagysikerű" állatka-rajz:
Maci
Kutyus
Azt is megfigyeltem, hogy a gyerekek nagyon szeretik a szép, élénk színű képeket, ezért ha épp van nálam színes ceruza, kiszínezem őket.
Hogy ne csak én tudjam elkápráztatni a manócskákat, bemutatom, milyen egyszerű pillangót rajzolni.
  1. Oválist rajzolok
  2. Ovális

  3. Ezt három vonallal hat részre osztom.
  4. Felosztás

  5. A vonalakat lekerekítve megrajzolom a pillangó szárnyait.
  6. Szárnyak

  7. Megrajzolom a testet és a csápokat
  8. Test

  9. Tulajdonképpen készen is van. A fő vonalakat kihúzom filctollal, ezen kívül három kört is rajzolok még a szárnyra, ami az előző lépésben elmaradt.
  10. Kihúzva

  11. Kiradírozom a ceruzavonalakat.
  12. Filctollas vonalak

  13. Nincs más hátra, mint a színezés.
Pillangó

2013. november 25., hétfő

Karácsonyi képeslapok 2013. 3.

Ismét három karácsonyi képeslap következik.

  1. Első
    A mai első képeslap roppant egyszerű. A bordó alapkartonra felragasztottam a mintás papírt, aminek az aljára szalagot tettem. A mintás papírt Internetről töltöttem le és nyomtattam ki. Ilyeneket könnyű találni, a keresőbe be kell írni, hogy "free christmas scrapbook  paper".


  2. Csomagos
    Ehhez a laphoz szintén Internetről letöltött mintás papírok maradékait használtam. Négyféle lapból négy kisméretű téglalapot vágtam, úgy, hogy a négy együttes mérete nem nagyobb, mint a bordó alap szélessége. Hármat barna, egyet vörös cérnával csomag-szerűen átkötöttem.
    Az alapra fehér kartont ragasztottam, erre pedig rá a karácsonyi dobozokat. A tetejére pirossal feliratot pecsételtem.

  3. Harmadik
Keresztszemes
A harmadik képeslap betétjét kb. másfél hónapig hímezgettem (igaz, nem túl szorgosan). A minta keresztszemes technikával készült, egyszerűen beleragasztottam egy piros karton alapba, aminek az elején ovális "ablak" van

2013. november 24., vasárnap

Karácsonyi pop-up képeslap

Gyerekkoromban imádtam az olyan könyveket, amikben "mozgó alkatrészek" vagy kiemelkedő formák voltak. A pop-up képeslapok hasonlóan működnek, kinyitjuk őket, és a figurák kiemelkednek.
Ezúttal két karácsonyi ötletet mutatok be, de az alap pop-up bármi mással működik, lehet ráragasztani szívecskéket, nyuszikát, virágokat, bármit.
  1. Két képeslap alapot készítek (ld. Karácsonyi képeslap 1-3. pont). A külső sötétzöld, a belső fehér lesz. A fehér lesz a belső, pop-up rész, ennek széleit fél-fél centivel keskenyebbre vágom, mint a zöldet. Összehajtva 13,5x9,8 cm lett, a következő méreteket ekkora lapra adom meg.
  2. Alapok
  3. A fehér kartont úgy fordítom, hogy az összehajtás alulra kerüljön. Alulról kimérek 2 és 4 cm-t, itt húzok egy-egy vonalat.
  4. Vonalak

  5. Ezután az előbb berajzolt vonalakra merőlegesen rajzolok vonalakat. Az alsóhoz balról 1.5, 2.2, 5, 5.7, 7.8, 8.5, 11.3 és 12 cm-re, a felsőhöz balról 2.5, 3.2, 10,3 és 11 cm-re. Az ábrán látszik, hogy hogyan. A lényeg, hogy a sávok szélessége 7 mm legyen és bal és jobb oldalon egymás tükörképei. Azaz ha az első sáv balról 1.5 cm-re kezdődik, akkor a jobb oldali széle is 1.5 cm-re legyen jobbról.
  6. Sávok

  7. A vonalak mentén a képen látható módon bevágom a lapot.

  8. Kinyitom a papírt és a sávokat elkezdem kihajtogatni.
  9. Kihajtogatom
    Mind kihajtogatva

  10. Pecsételek vagy nyomtatok három karácsonyi figurát, majd filctollal kiszínezem őket. A figurák akkorák legyenek, hogy ha felragasztom őket és összecsukom a lapot, ne lógjanak majd ki.
  11. Nyomtatva
    Színezve

  12. Fehér kartonból vágok két sávot, ami nem szélesebb, mint a lap szélessége. A tetejüket hullámosra letépem. Sötét tintával a szélét öregítem. Ezek lesznek a havas dombok.

  13. Az egyik havas dombot felragasztom a hátsó sávokra, a másikat pedig az elsőre.
  14. Havas dombok

  15. A hátsó dombra felragasztom a télapót, az elsőre pedig a két fenyőfát.
  16. Figurák a helyükön

  17. A papír tetejére kék tintával felhőket pamacsolok, lent pedig felragasztok egy kis karácsonyi idézetet. Persze lehet máshogy is díszíteni, csak a fantázia szab határt.
    Ezzel kész a képeslap belseje.
  18. Belül

  19. A külső részhez fogom a zöld alapot, erre ráragasztok egy zöld szalaggal átkötött mintás karácsonyi lapot és körvágóval kivágott karácsonyi szöveget. 
  20. Külső díszek

  21. Ezzel kész is a pop-up képeslap.
Kívül
Belül
Csináltam még egy képeslapot, ami ugyanezzel a technikával készült:
Kívül
Belül

Neuschwanstein papírból

Tudtátok, hogy a Disney filmek elején látható kastélyt a neuschwansteini kastély ihlette ?
Neuschwanstein
Magyarországról nincs is messze, mi néhány éve egy hétvége alatt megjártuk az utat autóval, igaz, út közben nem sokat nézelődtünk. Azóta sem jártam ennél szebb kastélyban, és hogy az emlékeket felidézzem, elkészítettem a makettjét papírból.
A Canon oldaláról le lehet tölteni az összeállítható mintát, csak ki kell nyomtatni, vágni és ragasztani. Angol nyelvű instrukció van hozzá.
Neuschwanstein papírból
Neuschwanstein papírból (a torony nem dől, csak a fotó béna)

2013. november 23., szombat

Bonbonos doboz 2.

A blog statisztikái szerint egy-egy bejegyzést átlagosan 50-100 alkalommal néznek meg. Kiemelkedően sokan látták, majdnem 500-an a Farmer szívet, 800-an a Boríték alapreceptet. És van egy bejegyzés, amit több, mint 3800-szor néztek meg, ez pedig a Bonbonos doboz. Ebben egy nagyon egyszerű, "egyszemélyes" kis dobozkát mutatok be, amit magam is gyakran készítek.
Persze van, hogy az ember nem csak egy-egy szem bonbont szeretne ajándékba adni. A következő dobozkába kb. 4 szem bonbon fér. Az alapja 6x8 cm, ehhez egy A4-es papír pont elegendő. Lehet arányosan nagyítani, de általában A4-esnél nagyobb karton nem nagyon van kéznél, a nyomtató sem tud nagyobbat nyomtatni, ezért erre a méretre lőttem be a szabásmintát.
Csak, hogy lássátok, hogy készül egy ilyen minta, feltöltök egy képet arról az állapotról, mielőtt filctollal átrajzolom a fő vonalakat, beszkennelem és feltöltöm Nektek nyomtatható formában.
Szerkesztés
És íme a kész alaprajz, amit letölthettek:
Szabásminta
Lehet, hogy eleve számítógépen szerkeszteni gyorsabb és pontosabb lenne, de akkor hol a manualitás élménye? Ráadásul informatikával foglalkozó "szakember" létemre olyan béna vagyok a rajzprogramokhoz, hogy még azt sem tudtam megoldani, hogy a fenti szabásminta háttere hófehér legyen.
Ennyi bevezetés után lássuk, hogy készül maga a doboz. Mivel már karácsonyi hangulatban vagyok, ezért ezúttal karácsonyi mintával, de persze ez alkalomtól függően változhat. Lehet eleve mintás papírból (pl. scrapbook papír) csinálni, vagy -mint ahogy én most- fehér kartonra és azt díszíteni, pl. decoupage-zsal.
  1. A szabásmintát kinyomtatom, az összefüggő vonalak mentén kivágom, majd a szaggatott vonalak mentén behajtogatom. Lehet eleve arra a papírra nyomtatni, amiből majd a doboz készül, de akár egy vastagabb kartonra nyomtatva az sablonként is használható (úgy, ahogy a Bonbonos doboz bejegyzésben írtam).
  2. A papírt még az összeállítás előtt díszítem. Jelen esetben karácsonyi mintás szalvétával.
  3. Díszítés előtt
    Decoupage-olva

  4. A dobozt egyetlen egy ponton kell összeragasztani (1-es számmal jelöltem), viszont ott jó erősen. Ezzel kezdem az összeállítást.
  5. Oldal összeragasztva

  6. Összeállítom az alját. A két oldalsó fület (2-es és 3-as) behajtogatom az 5-ös alá, valahogy így:
  7. A doboz alja

  8. A 4-es számú fület betűröm. Ha nehezen csusszan be, akkor a széléből pár mm-et le lehet vágni.
  9. Kész az alja

  10. Lehet is pakolni a dobozkába, például mandulás-marcipános bonbont. Hogy belül is szép legyen az alja, vágok egy 6x8 cm-es kartonlapot és azt beleteszem.
  11. Belülről
    Belülről

  12. Így néz ki összecsukva:
A kész doboz